Az a bizonyos aufzacc
Archívum » Az a bizonyos aufzacc
Történet a Falk Miksa utcából.
Olykor szóba kerül, hogy feleségem, Éva nagymamája, AMIKOR – bizonyos körülmények folytán – kiköltözött az Újpesti rakparti szép lakásából, a dolgait a szomszédai között osztotta szét, hogy nehogy az így-úgy esetleg beköltözők prédája legyen.
Mikor csodára visszatért, az első kuglóf-szeletet ugyanabban a lehelet-kékből fehérbe, szellő-fodros szélű muránói tányérban tette az asztalra, mint azelőtt, mert visszakapta mind a hatot, bár "a tál sajnos eltört" – szólt a hír.
Aztán a hagyatékból ez a hat csuda-tányér a mi lakásunkba került, s telt s múlt az idő.
Valamikor a hetvenes években Éva a Falk Miksa utcában sétál, s rámosolyog egy kirakatból egy sosem látott, csak hallomásból képzelt kehely-talpú tál, színe-formája mint a tányérkák...
Okos asszony. Belép az üzletbe, s hosszan érdeklődik a szemközt álló szép óra áráról, majd néhány mondatot vált a tulajdonossal a darab szerkezetéről, koráról, majd "még meggondolom" – mondja, s szinte kilép, amikor – mintegy véletlenül – rábök a tálra:
– És ez mennyi?
Fizet és szívdobogva kilép az utcára, két kézzel ölelve a csomagot fut haza – bontja a papírból, leteszi a tányérok mellé.
Igen, ez az. Ugyanaz a műhely, ugyanaz a kéz, semmi kétség. Hazatalált.
P.s.: Tessék gyakran sétálgatni a Falk Miksa utcában, ne csak a FAF estéjén – a társaság miatt, mert úgy illik...
Minden darab, ha nem is a saját, hát mások, Valakik múltja, hagyományai, történetei.
Flohr János
tervezôgrafikus, a FAF rendszeres látogatója
