Csak egy zsaru? A műtárgyak világában a rendőr is különleges

Aktuális » Hírek - Csak egy zsaru? A műtárgyak világában a rendőr is különleges

Különös területe a rendőrségi nyomozati munkának a lopott műtárgyak elkövetőinek felderítése és – szerencsés esetben – az eltűnt művek előkerítése. A lopások többsége kisstílű, a tolvaj viszi a lakásból, a templomból, amit ér és fillérekért passzolja tovább az orrgazdának.

 A tárgyak általában nem érik el egy jobb autó értékét, a tulajdonos érzelmi vesztesége, egy templomi közösségi megfosztása megszokott jelképeitől fájóbb, mint a pénzben kifejezhető kár. Csak a filmekben intelligensek és szórakoztatóak a műtárgy tolvajok, az eleganciát és a kedélyes svindlert még a nagy, nemzetközi médiaérdeklődést keltő rablások is nélkülözik. Általában a fantázia szüleménye a titokzatos festményimádó műgyűjtő is, aki olthatatlan vágyat érezve egy remekmű iránt felbéreli a tolvajokat, hogy azután csak ő, lefüggönyözött szobája mélyén, egyedül gyönyörködhessen a képben. A legértékesebb, legismertebb művek ellopása mögött, Dick Ellisnek, a Scotland Yard ma már nyugalmazott, műtárgyakra szakosodott nyomozójának véleménye szerint általában vagy a tudatlanság vagy a remekmű zálogként, biztosítékként való értéke áll. Avagy a „megtalálói” jutalom, amit a tolvajok a biztosítótársaságokon igyekeznek bevasalni.

A tudatlanság itt azt jelenti, hogy a tolvaj a lopás után ott áll egy, a műkereskedők, művészetkedvelők által jól ismert darabbal, s a lapokban olvasott aukciós ár vagy a múzeumok által közölt eszmei érték töredékéért is alig tudja elpasszolni a zsákmányt, hiszen óriási a lebukás veszélye. Zálogként a szervezett alvilág erősebb bandái fogadnak el műtárgyakat egy-egy nagyobb, nemzetközi bűnügyben, mert tudják, hogy végső esetben a múzeum, a biztosító vagy a magángyűjtő visszavásárolhatja a művet, így ők pénzüknél lesznek.

S hogy miért állítottuk az elején, hogy különös rendőri munka az illegális műkereskedelem elleni harc? Mert a legegyszerűbb eseteket kivéve egy olyan intellektuális világban való jártasságot igényel, ami a hétköznapi rendőri munkához nem áll közel. Művészettörténeti, restaurátori tudásra kell szert tenni, otthonosan kell mozogni a galériák és árverező házak tehetős vevői között, miközben ismerni kell a piti tolvaj és a nagystílű gengszter gondolkodásmódját és módszereit is. Mivel a művészet nem ismer határokat, a műkereskedelem nemzetközi szinten zajlik, az idegen nyelvek ismerete is alapvető, s egy jó nyomozónak meg kell találnia a hangot a tekintélyes aukciós házak és a nagy múzeumok, a British Museum vagy a Louvre kurátoraival is. Éppen az imént említett Dick Ellis mondta e sorok írójának: „Én vagyok a fekete bárány a családban. Hiába lett tekintélyem a művészetek világában, hiába, hogy sikereim közé tartozik a Munch remekműnek, A sikolynak az oslói múzeumból való elrablás utáni visszaszerzése, többgenerációs orvos dinasztiánkban – és a lányom is doktor már – én csak egy zsaru vagyok.” (hajdú)

Dick Ellis

Fotó: Bánkuti András